Az élet olyan, akár egy pitypang. / Illusztráció

A gyászról, a halálról beszélni tabunak számít. Ismeretlen, ezért félünk tőle. Úgy tekintünk rá, mint valami nagyon rossz történésre és negatív érzéséket vált ki belőlünk. Ennek azonban nem feltétlenül kellene így lennie, csakhogy a halálhoz fűződő viszonyunk megváltozott.

Már nem otthon kísérjük végig a haldokló hozzátartozónk távozását, így nehezen vagyunk képesek a természetes folyamat részének tekinteni a halált. A virrasztás szokását is egyre kevesebben gyakorolják. Egymásnak se nagyon tudunk mit mondani, nehezen találjuk a megfelelő szavakat. Gyakoriak a jóindulattól vezérelt, mégis félrecsúszott mondatok, amikkel nem erőt adunk, inkább akaratlanul is további fájdalmat okozhatunk a másiknak.

Mit mondjunk ilyenkor? Az „erősnek kell lenned” és az „össze kell szedned magad” kezdetű mondatoktól óvakodjunk. Kívánjunk inkább sok erőt és kitartást a tragédia elviseléséhez, esetleg ajánljuk fel a segítségünket. Nem biztos, hogy segítséget fog kérni a gyászoló tőlünk, de a gesztus jól fog neki esni. Ezekkel a mondatokkal nem ártunk, és az elviselhetetlen fájdalmat átélő embereknek ez nagyon fontos. Hallgassuk végig, ha beszélni szeretne az elhunyt hozzátartozóról, mert ez is könnyít a terhein.

Mint minden folyamatnak, a gyásznak is vannak különböző fázisai. A szakemberek öt szakaszt különböztetnek meg, melyeken mindegyikünk keresztülmegy: a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió és végül az elfogadás. Támogató közösségben mindig könnyebben megy a veszteség elviselése. Ma már szerencsére vannak gyászcsoportok, ahol jól képzett szakemberek segítségével folynak a beszélgetések. Így azt érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül a fájdalmunkkal és ez gyógyírként hathat a lelkünkre.

***

Mindenszentek napja van ma. Emlékezzünk elhunyt szeretteinkre, barátainkra. Gyújtsunk értük egy gyertyát és idézzük fel a velük kapcsolatos legszebb emlékeket. A most gyászolóknak pedig legyünk támaszai. Figyeljünk a környezetünkben élőkre!