Szó-labor


Nagy fék, jobb három, majd kétszáz egyenes –portré Farnadi Ági többszörös futamgyőztes rallye-versenyzővel

Szenvedélye a száguldás

2023. július 20. - szolabor

Közelgő születésnapja, az 56. Mecsek Rallye-n elért kiváló második helyezés, valamint az augusztus első hétvégéjén esedékes 29. Veszprém Rallye kapcsán beszélgettünk Farnadi Ágival, a Turán Motorsport versenyzőjével. Kérlek, mesélj pár szóban életed korai szakaszáról, hogy kapcsolódsz Veszprém…

Tovább

Örömtánc jellemezte az Ajkai Aerobik Sportegyesület évadzáró gálaműsorát

A Nagy László Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében június 20-án mutatta be az idén tizennégy éves egyesület az elmúlt év munkáját. Gyerekkorban, ha valakivel megszerettetik a mozgást, nagyobb eséllyel fog felnőttként is sportolni. Ennek az ellenkezője is igaz, vagyis, ha nincsenek…

Tovább

Ajkai fiatalok, akikre büszkék lehetünk - Egresi Máté

Kevés céltudatosabb fiatal van Egresi Máté sakkozónál. Kijelenthetem mindezt, hiszen már több, mint tíz éve kísérem figyelemmel a kimagasló sakkteljesítményét. Első kiemelkedő eredményét akkor érte el, amikor 2011-ben megnyerte a Veszprémi Nyár sakkversenyt. Akkor ezt hírül adhattam. 14 évesen már…

Tovább

Beszámoló tiszteletadással a flottánál

A Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár József Attila utcai épületében tartotta az Üveggyári Ifi Flotta február 17-én az évértékelőjét, a 2022-es év tevékenységéről. A túrák alkalmával fontos a családi kötelékek erősítése A Magyar Gyermek és Ifjúsági Flotta Százhalombattán működő…

Tovább

Győzött a KK Ajka a csarnokavatón

Városunk felszabadulásának 40. évfordulójára 1985. március 23-án avatták fel a Timföldgyár és Alumíniumkohó sporttelepén a nagy összefogással épült, 800 fő befogadására alkalmas sportcsarnokot, amely minőségi változást hozott a város sportjában, ideértendő a verseny-, tömeg- és az iskolasportot. A…

Tovább

Dákó itt, golyó ott…

Szabó János (fehér pólóban) már az égi asztaloknál játszik, évzáró rapid versennyel emlékeztek rá a biliárdos közösség tagjai / Fotó: Györkös Lezárult az Ajka Városi Biliárdbajnokság (AVB) 2022/2023-as versenyszezonjának őszi etapja, de a biliárdos közösség versenyzői nem pihentek túl sokat,…

Tovább

X-elt az FC Ajka hazai pályán

Akár egy szoborkompozíció... ( FC Ajka - Credobus Mosonmagyaróvár 1:1) / Fotó: Györkös A 87. percben Vogyicska Bálint góljával egyenlíteni tudott a zöld-fehér, hazai csapat, így 1-1-re módosult az állás és az FC Ajka is behúzhatott 1 pontot a sípszót követően. A meccs pillanatait Györkös József…

Tovább

Bízva a hóesésben, régi szánkókat keresünk!

Városunkban számos jól működő közösség tevékenykedik. Az egyik legújabb a városközponthoz közeli Babucsa-dűlőn lakókat tömöríti. Az itt lakók a közelmúltban a 10 év alattiaknak alakítottak ki szánkópályát az Ilona-malom melletti területen az úgynevezett Malomkertben. Ládi János a város sportjának…

Tovább

Aki legyőzte az időt. - Ma a Dunán 20:45-kor film, Keleti Ágnesről

l Bódayné Blaha Judit a fotók készítője Keleti Ágnessel Több, mint fél évszázada figyelemmel kísérem a különleges teljesítményeket az élet minden területén. Talán a legnagyobb nyilvánosságot a sportteljesítmények kapják manapság is politikai rendszerektől függetlenül. Wichmann…

Tovább

Ajkai sportolókat és edzőket is díjaztak

A december mindig a számadás, az éves teljesítmények értékelésének időszaka, ilyenkor mérleget vonunk, mit sikerült elérnünk és miben kell fejlődnünk a későbbiekben. Az év utolsó hónapja az ünnepélyes vacsorák, díjátadók, gálák ideje is, amikor a nagyobb szervezetek, sportszövetségek, cégek…

Tovább
süti beállítások módosítása