A Te Számítasz Egyesület tíz alsó tagozatos kis palántájával ültünk be filmvetítésre a januári hétvégén. Miközben elmerültünk a csodaszép látványban a gyerekekkel, folyamatosan jártak a gondolataim és fejben már írtam is ezeket a sorokat. Így, amint hazaértem, első dolgom volt, hogy kinyissam a laptopomat és megosszam veletek is, hogy mi mindenre tanít a történet.
Vidám, játékos, könnyed filmnézésre számítottam, mélyebb mondanivalók nélkül. Kedves kis családi filmre, amiben csak jó dolgok történnek és semmi dráma, vagy komolyabb bonyodalom. Ehelyett sikerült egy érzékenyítő filmre beülni. Ebben a német kalandfilmben van még valami plusz, amitől nem tudod levenni a szemedet a filmvászonról.
Már gyerekkoromban is nagyon szerettem azokat a könyveket, amelyekben gyerekek nyomoznak és buktatják le a bűnözőket. Ha pedig szépséges és okos kutyák állnak a sztori középpontjában, az számomra már csak nyerő lehet, képes vagyok órákon át csodálni a tökéletességüket.
Látszólag tehát sikeres állatmentésnek, vagy inkább kutyamentésnek lehetünk tanúi a filmben. A háttérben azonban még ennél is fontosabb nehézségeket oldanak meg a gyerekek. Talán nem is sejtik, de gyógyul a lelkük. Nem csak a bűnözőket győzik le, hanem a saját démonjaiktól is megszabadulnak. Főként az elvesztéstől való jogos és érthető félelmüktől. Ezzel mindannyian így vagyunk: amiről negatív tapasztalatunk van, azzal kapcsolatban óvatosabbak vagyunk, talán túlságosan is. Nagy igazság, hogy mindenki úgy látja a világot, ahogy van. A cserbenhagyott, meg nem értett ember dühös, haragszik a világra és mindenkire. Ezt egy kutya végtelen hűsége, feltétlen bizalma és rajongó szeretete segíthet feloldani. A közös kalandok pedig barátokká tehetnek bennünket és van kivel megosztani a bánatunkat és az örömünket. Mint ahogy a filmben is történt. Több részletet nem árulok el róla, érdemesebb inkább megnézni minden korosztálynak.
Végül egy jó tanács azoknak, akik hajlamosak az elérzékenyülésre: könnyeket gyorsan letörölgetni, mert a mozi végén mindig felkapcsolják a villanyt.
