A gyerekek soha nem fogynak ki a szóból. Ez a felnőtteknek bizonyos idő után kifejezetten fárasztó, attól függően, kinek mekkora a tűrőképessége. Kedves, szórakoztató, szomorú vagy vicces, de az biztos, hogy sok energiát elvesz az embertől. Igaz, azt is mondják, hogy sokat is ad - és tényleg nagy élmény.

A gyermeki világkép egész más, mint a mienk, felnőtteké, és ahogy ők is rácsodálkoznak a mi világunkra, mi is meglepődünk az övükén. Persze, csak akkor, ha résen vagyunk, és kellőképpen figyelünk az egyedi látásmódjukra. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lehet megúszni a sokszor vég nélküli beszélgetéseket - ami nyilván nem az, de mi annak érezzük. Ez is attól függ, hogy mennyire vagyunk fáradtak, vagy gondterheltek. Márpedig a gyereknek olyan szülőre, vagy felnőtt jó barátra van szüksége, aki bármikor a rendelkezésére áll, ha éppen mondanivalója akad. Ez pedig sűrűn előfordul. Ráadásul teljes joggal, hiszen nagyon nagy szükségük van arra, hogy meghallgassuk őket.

Kijönnek az oviból, vagy az iskolából és kérdés nélkül is folyamatosan csicseregnek. Nekünk más dolgunk nincs, csak az, hogy odafigyeljünk rájuk és meghallgassuk őket. Ez azt jelenti, hogy nem nyomkodjuk a mobilunkat, nem siettetjük őket a saját tennivalóink miatt, mint a bevásárlás, vagy a házimunka, hanem egyszerűen rájuk szánjuk az időnket. Fontos, hogy ilyenkor valóban jelen legyünk. Nem csak testben, hanem lélekben is. A gyerekeknek erős radarjaik vannak, megérzik, ha máshol járnak a gondolataink. Főképpen, ha az arcunkra van írva, hogy nem tartjuk fontosnak a mondanivalóikat, nem vesszük komolyan a problémáikat. Pedig minden gyereknek vannak gondjai: összevesztek a barátjukkal, kicsúfolták, megütötték, vagy kinevették, esetleg kiabáltak vele. És nem érti miért, ezért muszáj átbeszélni. Tanultak egy új betűt, jól sikerült a rajza, tud már úszni a mélyvízben. Hibátlan lett a feladata, megdicsérték érte és most boldog. Ezeket mind-mind szeretné megosztani velünk. Ilyenkor ne osztogassunk kéretlen tanácsokat, ne minősítsük és főleg ne mondjuk meg neki, mit kellene éreznie és gondolnia. Arra legyünk kíváncsiak, ahogy ő éli meg a vele történteket és fogadjuk el az érzéseit, a gondolatait. Ha nyitottak vagyunk rá, elmondja majd máskor is. Ha kioktatjuk és megmondjuk neki, mit kellett volna tennie, nem biztos, hogy legközelebb is hozzánk fordul. Ehelyett kérdezzük meg tőle, mi volt a legjobb a napjában, vagy mi volt neki a legnehezebb egy-egy helyzetben és mi az, ami segítene. Ha tanácstalan és segítségre van szüksége, gondolkodjunk közösen a megoldáson. Miközben elmeséli, megkönnyebbül és legtöbbször ő maga is rájön, hogy adott helyzetben mi a teendője.

Aki törődik a gyerekekkel, arra a felnőttre számíthatnak, ragaszkodnak hozzá és hálásak neki. Ez nagy felelősség és nem is könnyű, de szülőként ezt kötelesek vagyunk megtenni, mégpedig azért, hogy egészséges legyen a lelkük és biztonságban tudjanak felcseperedni.