84 évesen kevesen fognak osztálytalálkozó szervezéséhez, de a Tósokberéndi Állami Általános Iskola 1954-ben végzett egykori diákjai bátorsággal, elszántan megpróbálkoztak vele. Horváth István hívó szavára Molnár Teréz közreműködésével 2024. március 23-án kitárult előttük a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda kapuja Rieder András igazgató jóvoltából.
A 24 fős osztályból már 14-en nem élnek: Barabás Endre, Buzder Erzsébet, Ertl István, Fejes Árpád, Fejes Erzsébet, Gáspár Irén, Hoffmann József, Illés Ernő, Lenorits Antal, Nagy Lajos, Palotai Béla, Szita József, Újvári László, Zsirai László. Öten, többnyire a betegségük miatt nem tudtak eleget tenni a meghívásnak: Barabás Béla, Farkas Lenke, Jánoshegyi Sándor, Kirchner Katalin, Mátyás Mária.
Nagy örömünkre teljes szellemi frissességgel megérkezett Ertl Margit, Gőgitz Margit, Horváth István, Molnár Teréz és Szalai Mária.
Az iskola kápolnájában öten: Ertl Margit, Molnár Teréz, Horváth István, Gőgitz Margit és Szalai Mária
A kötelező névsorolvasás előtt elhangzott Horváth Magda tanárnő Tósokberéndről írt verse. Meggyújtották a megemlékezés lángját az eltávozott társak emlékére, majd kis iskolatörténetben méltatták Horváth István igazgató iskolamegmentő munkáját, amelynek eredményeként ugyan átépítve, de meghagyva az alapokat napjainkban fénykorát éli az iskola Rieder András és kollégáinak köszönhetően.
Megállapítható: nem látszik meg rajtuk a 84 év
A jelenlévők bejárták az újjáépített iskolát, majd az emlékek mély kútjából kimerítették a sajátjukat. Nekik már emlékeik vannak a második világháború időszakából. 1946-ban még külön iskolában kezdtek a reformátusok és a katolikusok, majd a 1948-ban államosították a felekezeti iskolákat, így ezidőtől fogva együtt jártak már mind a 24-en. Az ő idejükben épült az egykori tósoki temető helyén az új iskola két tanterme, amely 1951-ben újabb tanteremmel bővült, ekkor a katolikus kis iskolával együtt öt tanteremben folyt a tanítás. A református iskola helyén pedig 1952-ben állandó óvoda nyitotta meg kapuit az apróságok számára. 1954-től középiskola várt néhányukra, közülük a jelenlévő Horváth István mérnök lett. Hárman 1956-ban 16 évesen disszidáltak. Fiatalként átélték az 56-os forradalmat, 50 évesen a rendszerváltást, napjaink felkavart valóságában pedig próbálnak eligazodni.
A jelen komfortos világában szívesen emlékeztek az olajpadlós, füstös osztályteremre, ahova minden reggel vitték a fűtenivaló hasított fát, az első tanítójukra Farkas Lászlóné Sári tanító nénire, Kundermann Béla tanár bácsira, aki felsőben volt az osztályfőnökük. De visszatekintettek a színdarabokban való szereplésekre, a mozi színpadán, és a csaliti mulatságok madárfüttytől hangos öreg fáira, a majálisok rigóreptető harmonikaszójára…Közben előkerültek az otthon gondosan összeválogatott fényképek, amelyek a fiatalságukat idézte.
A megterített ünnepi asztalt közben megtöltötték a finom sütemények, a kedveskedő virágok, a 70 év emlékére készült képeslap és az erre az alkalomra palackozott felcímkézett Somlói bor is.
Mi fiatalabbak pedig köszönjük az élményt és további jó egészséget kívánunk az egykori öregdiákoknak.
Fotó: Somosiné György Mária
