A dobogó tetején 1956-ban
Vagyunk néhányan, akik sportvetélkedők állandó résztvevői voltunk a hetvenes, nyolcvanas években. Bújtuk a sporttörténeti könyveket, majd meg is vásároltuk őket és átéltük azokat a versenyeket, élményeket, amelyeknek a részesei voltak az olimpiai, világ, európai és országos bajnokaink. Állandó feladvány volt a férfiak között Gerevics Aladár, a hölgyek között pedig Keleti Ágnes.
Keleti Ágnesről csupán az eredményeit tudtuk akkor, majd a 90-es évektől egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, hiszen hazatért szülőföldjére és egyre több rekordot döntött meg, mint ötszörös olimpiai bajnok tornász, 46 szoros magyar bajnok. A zsidó származása és az abból adódó nehézségei egyre ismertebbek lettek mindannyiónk számára.
Az elmúlt évezred végéig csupán a statisztikákat vezető Keleti Ágnes egyszerre „emberré lett” számunkra.
Az elismerésekből sem szenvedett hiányt. Kárpótlásként a negyvenes évek zsidósága miatti megpróbáltatásaiért, majd az elért eredményeiért húsz magas rangú elismerést kapott. Csupán kettőt kiemelve: 2004-ben lett a Nemzet Sportolója, 2021-ben Budapest Díszpolgára. 2019 óta ő a legidősebb élő olimpiai bajnok a világon.
100 évesen a figyelem középpontjába került, ekkor öt magas elismerésben is részesült hazánkban és Izraelben 1957-től végzett főiskolai tanár és edzői tevékenysége után.
- január 2-án hunyt el néhány nappal 104-ik születésnapja előtt.
Akik a Wikipédián túl többet szeretnének megtudni Keleti Ágnesről, azok elolvashatják 2002-ben megjelent önéletrajzi könyvét Egy olimpiai bajnok három élete címmel. Továbbá Dávid-Dobor: Keleti 100 – Mert szeretek élni…” 2020-ban megjelent könyvét.
Nyugodjon békében drága Keleti Ágnes a torna királynője!