Szó-labor

Tóberkóbi, akkor TÓSOKBERÉND!

2025. február 23. - Csendesné Bosits Éva

Addig, amig olyan események vannak Tósokberénden, mint a Tóberkóbi, addig van jövője a közösségnek, sőt, minden civil szervezetnek, ahol ilyen és hasonló programokat szerveznek.

img_20250222_130453.jpg

Csorba Tamás mindenki kedvére húzta

A Tósokberéndért Egyesület 2014 óta hirdeti meg a kolbásztöltő versenyt (fesztivált) akkor még egyedüliként a környéken. Napjainkban mások is kedvet kaptak hozzá, ami biztató, hiszen az ilyen eseményeken, ha versenyeznek is a csapatok, az a cél, hogy jól érezzék magukat a tagok továbbá lehetőség van a kapcsolatok építésére és a jó hangulat elraktározására.

img_20250222_123636_2.jpg

Munkában a zsűri

Február 22-én a Tósokberéndi Közösségi Házban minden adott volt ahhoz, hogy már sokadszorra egy remek esemény részesei lehessenek a résztvevők. Az egyesület minden csapat számára 10 kg kolbászhúst és hozzá való belet biztosított ingyen. Évek óta ezzel is támogatja a tagság egész éves önzetlen munkáját.

Sajnos a töltés hangulatát befolyásolta, hogy előző nap temették el Jáger Sándor tagtársukat továbbá a napokban veszítették el Palkovics József barátukat, aki szinte minden esemény aktív részese volt. Erre a rendezvényre is nagyon készült. Már előkészítette a töltéshez szükséges eszközöket és szervezte a csapatát. Sajnos a sors közbeszólt és ő már csak az égiekkel tölti a kolbászt…Az élet pedig megy tovább.

img_20250222_124321.jpg

Főszereplő: a kolbász. Bajor piros paprika nélküli és hagyományos

Megemlékezést követően Geri Gyula elnök vezényszavára, Csáki István zsűrielnök, Dorner László alpolgármester, továbbá Csendes Róbert társelnök bíráskodása mellett kezdődött a gasztronómiai esemény, amely számos meglepetést tartogatott.

Amig a csapatok kialakították a munkaterületeiket, addig egy számunkra új sütési technika eredményeként kolbászos lecsó készült a BBQ Smoker készülékben. A februári ritkaságot Geri Gyula elnök sütőlapáton szolgálta fel, amely nagyon finom volt.

A Kalló support team Tósoki bigmakkel lepte meg a résztvevőket. S, hogy mit is takar ez a megnevezés? – Lipóti tepertős pogácsába rétegeztek devecseri löncs kolbászt, májpástétomot és disznósajtot.

img_20250222_130503.jpg

A legek (Belesek)csapatának egy része

Előző nap az asszonyok nagyüzemi méreteket öltöttek a konyhákban, kosárnyi pogácsákat sütöttek és azzal kínálták a résztvevő csapatokat, szervezőket és a zsűrit. Velük csak a pálinkát kínáló férfiak bírták a harcot.

10 óra után néhány perccel már a szorgos kezek a húsdarálót tekerték és a sok éves gyakorlat eredményeként nagyon hamar a belekbe kerültek a kolbászhúsok, amelyek nagy része hagyományos fűszerezéssel készült, de volt paprika nélküli bajor fehér, medvehagymás, juhbeles, csipős stb.

A családias hangulatú versengést követően hat arany és három ezüst minősítést, továbbá egy különdíjat osztott ki a zsűri. Minden elismerés a résztvevő csapatoknak: Vadászok, Kajdiak, „3+3” csapat, Kalló support team, Tósoki vegyes, Belesek, Tavaszvárók, Kolbászfalók, Béltöltők. Ők mindannyian nyertek, hiszen szorosabb barátságok szövődtek. A töltés végén a családtagok, barátok is meglátogatták a kolbásztöltőket.

img_20250222_130134_2.jpgA legkisebb, legfiatalabb résztvevő a nyolcéves Csáki István, a legidősebb Hinger Károly, az egykori Hinger hentes rokona volt. A remek hangulatról Csorba Tamás harmonikás gondoskodott.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Legközelebb a disznóvágás utáni kóstoló elfogyasztása alkalmával találkoznak a Tósokberéndért Egyesület tagjai szervezett keretek között.

 Fotó: Csendesné Bosits Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://szo-labor.blog.hu/api/trackback/id/tr1918802888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása