A legerősebb kapcsolat is oly törékeny / illusztráció

Életet adni egy gyermeknek a világ legszebb és egyben legnehezebb "feladata". A kötődés a kilenc hónap előrehaladtával egyre erősebb, a babavárás alatt pedig a két szív együtt dobban. Ideális esetben a nő várja a babáját. Beszélget vele, dúdol neki, tervezi a közös életet, a jövőt, hiszen anya lesz, aki mindent meg szeretne adni a picinek, értve itt a boldogságot, biztonságot, anyagi javakat. Mindent.

De mi a helyzet akkor, ha az ember lányával megfordul a világ és olyan döntést hoz, amit a társadalom egésze elítél? Szülés után egy két nappal veszi a kabátját és vissza se néz többet. Lelép a kórházból, otthagyva a babát. Az egészséges, szép teremést, aki a születésen ugyan túl van, de milliónyi nehézség várja így az életben. Elhagyva. Anya nélkül. Magányosan.

Vajon mi járhatott a nő fejében az ajtóban? Miért lépett önként a megbélyegzettek sorába? (Elvégre, mivel kórházban szült, tudták a nevét, adatait az egészségügyi dolgozók, így rövidesen a gyámhivatal és a hivatalos szervek is. Az ilyesmit pedig nem szokták annyiban hagyni.) Mit érezhetett? Félt? Megkönnyebbült? Bele se gondolt a következményekbe? Esetleg ebben a lehetőségben látta az egyetlen kiutat?

Lehet bármelyik. Ez már sosem fog kiderülni... A történet valós, kicsit több mint egy éve játszódott egy őszi délutánon az ajkai kórházban. Nekem az a nap maga volt a nagybetűs BOLDOGSÁG a kisebbik lányom megszületésével, az ismeretlen nőnek, pedig vízválasztó. A szó minden értelmében.