A szemem előtt kavarognak a hópelyhek, fejemben a gondolatok. Fekete ruhás tömeg a domboldalon, alattuk fehér koszorúk sora ragyog. Jeges szél fújja arcomat, a könnyeimmel harcolok. Alig hallom a búcsúztatást, lelkileg mélyen vagyok.

Elment egy színes egyéniség. Kihunyt egy mosoly. Ellibbent egy kissé különc, de nagyon is szerethető, velem egykorú, unikornis-lélek. Kevesebb értelem, tudomány és őszinte kíváncsiság maradt a Földön, ahol valami miatt mindig a túl jók mennek el idő előtt. Hiába harcolok, ezt nem értem, nem tudom elfogadni sehogy sem.

Igazságtalan a végtelen csodákat is rejtő világ, ahol a gyilkos, a gonosz, az élvhajhász 100 évig él, egy fiatal nő pedig hiába remél. Mert csak 33 évet ad neki a Gondviselő. A sors. Az élet. Nem tudom ki méri az időt... Az viszont biztos, hogy ez túl kevésnek bizonyult. Sajnos innen már nincs visszaút, így inkább intek feléd szerényen...

Viszlát Csillag(ász)lány! Találj békét az univerzumban valahol, Klaudia!