Boldog / Elégedett / Gazdag leszek, ha elértem, megvettem, Z éves vagyok, birtoklok egy bármicsodát... Ugye ismerős az alábbi gondolatmenet? Gyakran esünk abba a hibába, hogy feltételekhez kötjük az életünket. Közben pedig telnek az órák, a hetek, az évek...

Egy másik nézőpontból... 

A tárgyakat szorgalmasan gyűjtjük, betöltjük a korábban említett kort, de valahogy továbbra is csak várunk valamire. Nem használjuk a kedvenc parfümünket, mert azt "csak" különleges alkalmakkor szoktuk. Nem vesszük fel a legszebb ruháinkat, mert hát azt egy hétköznapon azért mégsem szokás. Nem nevetünk szívből, vagy sírunk az utcán, mert megszólnának érte. Mindig azzal vagyunk elfoglalva, hogy mit gondolnak mások..

Holott egyáltalán nem fontos, mert közben elszáll az élet és nem marad semmi, csak a szürkeség, a fásultság, a bezártság és a megfelelési kényszer. Ilyen az, ha önmagunkat kalitkába zárjuk. Pedig akár jól is érezhetnénk magunkat minden egyes nap. Ehhez nem kell mást tennünk, mint nézőpontot váltanunk és megfigyelnünk azokat, akiknek ez természetesen és bármiféle erőfeszítés nélkül megy.

A gyerekeket. Az ő képzeletük, őszinteségük, kreativitásuk határtalan, hiszen még nem tanultak meg mentális gátakat, akadályokat állítani maguk elé, hogy ezt úgysem tudom, nem szabad, nem illik, vagy hogy ez vagy az kevés a boldogsághoz. Az élményeket gyűjtik. A nevetést. A pillanatot. A szivárványt. A csodát.

Szerintem egy dolgot tehetünk. Tanulunk tőlük. Minden egyes percben, mert ők bizony értik és tudják, hogy ebben rejlik a lényeg.

Köszönöm az ihletet Bogi és Bius! 🩷