Elkésett. Ismét. Már nem először fordult elő, hogy 5 percet, félórát, vagy akár többet is vártam rá, csak mert megígérte, hogy jön. Elhittem az ígéreteket. Minden alkalommal jött ugyan, de bennem egyre gyűltek a tüskék, hiszen megbeszéltünk valamit, ezt pedig túl sokszor szegte meg. Egyszer-kétszer még talán elnézi az ember, de a sokadik alkalomnál már dühöt érez, tehetetlen dühöt.

Salvador Dalí: Az emlékezet állandósága (részlet)

Nekem mindig azt tanították, hogy a pontosság erény. Légy előbb ott és inkább Te várj néhány percet, mint hogy rád kelljen valakinek is várnia. Ez helytálló egy baráti találkozónál, egy állásinterjún, de az élet más területein is. Elvégre az idő az egyetlen olyan „jóság”, ami mindenkinek fogy és nem kaphat belőle többet, másikat, hiába van pénze, gazdagsága, vagy bármije az életben.

Mások idejével visszaélni a legnagyobb tiszteletlenség... mégis sokan akadnak olyanok, akik ezen csak nevetnek, vagy  legyintenek rá. Mondván nem fontos... Viszont az eljátszott bizalom előbb utóbb visszaüt és az fog a legjobban meglepődni, akire mindig várni kellett. Eljön az az idő, hogy hiába érkezik pontosan, senki sem fogja már várni.

"Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?"

 

Wass Albert: Az idő értéke