Ma este végre kijutottam a lakásból a férjem gondjaira bízva a gyerekünket. Kiléptem az ajtón, a lifthez sétáltam és megnyomtam a földszint gombot.

Mit sem sejtve kiléptem a lépcsőházból és elhaladtam a parkolónak nevezett autókiállítás mellett. Opel, BMW, Mercedes: csupa pénzben mérhető benzingőzös értelem. Kidobtam a pelenkákat, elhaladtam a kiállított státuszjelzők mellett és megálltam a szelektív hulladékgyűjtőknél. Kidobtam a papírszemetet - illetve próbáltam. Ugyanis arra lettem figyelmes, hogy egy nagy Petőfi kötet akadályozza a mutatványt, amit igyekszem végrehajtani. Kicsit lejjebb néztem és találtam rengeteg krimit.

Életemben először elkezdtem a kukában turkálni... Végül az illusztrált, keménykötésű Petőfivel és három Agatha Christie regénnyel ballagtam tovább a boltba.

Nem tudom mire vélni a történteket. Talán egy lakásfelújítás első jeleit találtam meg? Ezek voltak fölöslegesek? Éppen a könyvek? Azóta is zavartan bámulok magam elé, és nem értem.

Ott kezdődnek a bajok, ha már fel sem ismerjük a gondolatok erejét. Az értelemhez gondolatok kellenek. Értelem nélkül pedig nincs szabadság, irányíthatóvá válunk.

„És kérdik, egyre többen kérdik,/Hebegve, mert végképp nem értik -/Ők, akik örökségbe kapták -:/Ilyen nagy dolog a Szabadság?” (Márai)

Mikolasek Szonja, Veszprém