Gyakran még ma sem könnyű nőként élni az életet. Sokáig azt gondoltam – bármilyen nevetségesen is hangozhat, vállalom -, hogy kifejezetten utálok nő lenni.

Minden túl sok volt: az anyasággal járó teher, a társadalom elvárásai, a felelősség, a rengeteg lemondás nagyon kifárasztott. Pedig ennek nem feltétlenül kellett volna így lennie. Azt hallottam szinte mindenhonnan, hogy nő vagy és anya, ez a dolgod, mindenki ezt csinálja. Csakhogy én úgy éreztem, hogy magamra hagytak. Ma már nem bánom, hogy nőnek születtem és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy senkinek nem vagyok a tulajdona, ehelyett egyenrangú társ lehetek.

A történelem során hosszú ideig nem volt ez így. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy a patriarchális társadalmunk akkora paradigmaváltáson ment keresztül, aminek köszönhetően a nők egyáltalán nem érezhetik a hátrányukat – dehogynem. Minden lehet azonban sokkal rosszabb, mint ahogy korábban az is volt.

„A szüfrazsett” című film („suffrage” jelentése választójog) 1912-ben játszódik. Megrázó alkotás a korabeli nők szomorú sorsáról. Alacsonyabb rendűnek, csekély értelműnek tekintették őket és így is bántak velük. Ezt nem burkoltan tették, hanem nyíltan kimondták és ha ez nem lett volna elég, tettekben is kimutatták. A nők nem lehettek egyenrangúak a férfiakkal, nem szavazhattak, a vagyonukkal a férjük rendelkezett. Nagyon fájó, hogy az apák gyakoroltak jogot a gyerekek felett is, akár örökbe is adhatták őket az édesanyjuk beleegyezése nélkül. A nők évtizedeken át kampányoltak az egyenjogúságért, a szavazati jogért - eredménytelenül. A mozgalom legnagyobb alakjaként vált ismertté Emmeline Pankhurts, angol nőjogi aktivista, aki országos polgári ellenállást hirdetett. A történet egy csoport munkásnőről szól, akik csatlakoztak a küzdelemhez.

Filmnézés közben részeseivé válhatunk a nők küzdelmeinek, megismerhetjük erejüket és állhatatosságukat, szilárdságukat és érzékenységüket. Egyetlen pozitív férfi karakter tűnik fel védelmező, támogató és gondoskodó szerepben, a többieket elnyomó, hatalmukkal, jogaikkal és fizikai erejükkel visszaélő személyiségként ábrázolják.

Ezeknek a munkásnőknek a története minden nő története. Garantálom, hogy aki egyszer látta a filmet, késztetést érez arra, hogy újra és újra megnézze.