Szó-labor

Az úttörő, ahol tud segít!

2023. november 30. - Csendesné Bosits Éva

 Hiába a rendszerváltás, hiába szűnt meg az úttörőmozgalom, vannak évjáratok, akik olyan korban nőttek fel, amikor a 12 pontot betéve kellett felmondani és aszerint viselkedni. Talán már minden pontot nem is tudnak felsorolni, de a negyedik pont az – jöhet bármilyen korszak – örökérvényű.  „Az…

Tovább

Hundows – Lelkükből szólt a gitár

A tavalyi nagy sikerű, vendégeket is felvonultató jubileumi Hundows koncert után az idei, tizenegyedik koncerten a figyelem főleg a Shadows számaira és a Hundows feldolgozásaira, játékára összpontosult a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében november 25-én. Amikor a…

Tovább

Idén is volt Márton-napi hagyományőrző vetélkedő

A Tósokberéndért Egyesület már több, mint egy évtizede olyan vetélkedést szervez, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a honismeret, a hagyományok felelevenítése mellett az általános műveltségre és a derűs együttlétre. A jókedvhez a játékvezető, Geri Gyula egyénisége a garancia. Ismét benépesedett a…

Tovább

Színek, világok a művelődési központ kiállítóteremében

Szép számú közönség előtt Albertné Baptsán Éva amatőr festő kiállítás megnyitóját tartották november 17-én, a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében Színek, világok címmel.   Nagyon sokan voltak kíváncsiak Albertné Baptsán Éva munkáira   A művelődési ház az alkotót…

Tovább

Úticél: Baden bei Wien

Évtizedek alatt belecsöppen az ember közösségekbe, amelyekben jól érzi magát és szívesen fogadják, kíváncsiak rá, kikérik a véleményét, számítanak a munkájára. Bár ezeket a közösségeket különböző tevékenységek motiválják, mégis vannak közös kapcsolódási pontok, amelyeket zsinór köt össze, olykor egy…

Tovább

Jótékonysági hangverseny kirobbanó energiákkal – színpadon a Talamba

A Liszt Ferenc-díjas Talamba Ütőegyüttes jótékonysági koncertjén jártunk az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtárban november 11-én. A zenekar a Kocsár Miklós Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskoláért Alapítvány javára ajánlotta fel a hangverseny bevételét, amiből az ütő tanszak…

Tovább

Most Badenig vitte a szél a hírünket

A Jubilate Nőikar 2023. november 11-én vendégszerepelt Ausztriában a Chor-Kurzkonzerte Freuenkirche Baden nemzetközi kórustalálkozón, amelyet a két évvel ezelőtti budapesti rendezés után immáron második alkalommal tartottak meg 17 kórus részvételével. Az Ave Verum Marathon nevet viselő eseményen…

Tovább

Felnőttek jártak Tósokberénd legújabb csodájában

  Lehetőséget kaptak a tósokberéndi civilek, hogy megtekintsék a szeptember 15-én átadott katolikus óvodát. Rieder András önkormányzati képviselő, a nevelési és oktatási intézmény igazgatója vezette végig a közel ötven érdeklődőt legújabb büszkeségében az óvodában, amely iránt nagy érdeklődés…

Tovább

Macerás utazásaink vonattal

  Egyre többen felvetik, hogy sokat késnek a vonatok és néhány szerelvény túlzsúfolt. Ez nem mehet így sokáig, mert elpártolnak az emberek a vasúti közlekedéstől, vagy elfogy az utazóközönség cérnája és tömegesen szóvá teszik. A Budapest- Zalaegerszeg, illetve Szombathely (oda-vissza) vonal érint…

Tovább
süti beállítások módosítása