Korábbi cikkünkben már írtunk a boldogságról, mint életszemléletről, Szabó Attila lelkész előadásának kapcsán. Ezúttal tovább fejtegetjük ezt a fajta hozzáállást az élethez, aminek az a lényege, hogyan ne vegyük túl komolyan önmagunkat és egyszerűen örüljünk az életnek.
Lehet, hogy ez borzasztó naivitásnak tűnik, mert mindenkivel történnek olyan események, amiről azt gondolja: "ezzel aztán sok mindent lehet kezdeni, de örülni nem lehet neki". Azt viszont biztosan tudom, hogy minél nagyobb a nehézség és minél mélyebbre zuhanunk, annál nagyobb szükség van az örömök keresésére. Feltéve, ha úgy döntünk, hogy szeretnénk egyensúlyban maradni. Szándékosan nem nevezem ezt pozitív gondolkodásnak, mert ezzel a kifejezéssel gondolom már mindenki torkig van – érthető módon, hiszen folyton ezt halljuk, de senki nem mondja meg, hogyan is kell azt csinálni.
Az élethez való hozzáállás tanulható és ez nagyon jó hír. Senki nem úgy születik ugyanis, hogy mindenről negatívan gondolkodik és szenvedésnek éli meg a kihívásokat. Ezt a fajta szemléletet sajnos tanuljuk. Ehelyett viszont elsajátíthatjuk azt a tudást, képességet, hogyan láthatjuk meg az érem másik oldalát. Vagyis megkereshetjük mi a jó abban, ha olyasmi történik velünk, amit nem akartunk, ami nem esett jól, ami fájdalmat, veszteséget okozott nekünk. És itt az érdek nélküli, tiszta örömre gondolok és nem a kárörömre. Ezt játékként is értelmezhetjük, mint Mary Poppins, aki azt mondja, hogy „minden munkában van valami mulatság, csak meg kell találnunk, mi az” - és így lesz jó móka az egyébként hálátlan rendrakás.
Hasonlóan gondolkodik Eleanor H. Portel (1868-1920) amerikai írónő hőse „Az élet játéka – Pollyanna” című kisregényében és a belőle készült kedves filmben, amiben a 11 éves kislány képes változást hozni egy egész falu életébe az úgynevezett örömjátékkal. Nem véletlen, hogy ez a könyv volt az egyik legkelendőbb a maga idejében, Amerikában. A segítségnyújtáshoz több tulajdonság szükséges, de talán a hitelesség a legfontosabb. És ki lehetne hitelesebb, mint egy árva gyerek, aki a hite szerint él, vagyis nap, mint nap az örömjátékot gyakorolja, amit az édesapjától tanult. A játék lényege, hogy mindenben keressük meg a jót: a szakadó esőben, vagy egy fél pár elvesztett cipőben. Teljesen mindegy, mi az, egészen biztos, hogy valami jó is származik belőle, amire tudunk fókuszálni. És ha egyedül nem megy, mert a trauma miatt előfordulhat, hogy elveszítjük a hitünket, ott lesznek mások, akikbe kapaszkodhatunk, akiknek a szeretete meggyógyítja a lelkünket.
A történet szereplői nagy utat tesznek meg a jellemfejlődésükben, főképpen főhősünk nagynénje, aki csupán kötelességtudatból fogadja be árván maradt unokahúgát. Egyedül él egy hatalmas és gyönyörű házban, mégis egy sivár, puritánul berendezett kis padlásszobában jut hely Pollyanna-nek. A vénkisasszony szigorú napirendet ír elő a bájos kislánynak és megbünteti, ha nem tartja be a szabályokat. Pollyanna-t azonban nem keserítik el a büntetésnek szánt megvonások, mert minden következményt vidáman fogad. A szomszédokat felvidítja ártatlan őszinteségével és jókedvével, megtanít mindenkit az örömjátékra, aki nyitott rá. Nem ítélkezik, nem minősít, inkább segíteni próbál a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. A falubeliek nagyon megszeretik az örökvidám gyereket. A nagynénje szinte az egyetlen, aki még mindig kételkedik. Elzárkózik az élet örömeitől, túlzottan merev, kötelességtudó. Mígnem történik egy váratlan baleset, ami meghozza az áttörést. Közben kiderül az is, hogy a túlzott büszkeség nem jó tanácsadó és a dió héja bármilyen száraz és kemény, ha feltörjük belül mégis finom, édes.
A filmben az is csodálatos, hogy bármelyik korosztály egyik kedvence lehet. A mondanivalója, a főszereplő bája, kedvessége visszaadja a hitünket egy jobb világ létezésében.
A filmet itt lehet megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=Yq36oZAb9No
