Duplán, vagyis amikor a szelfit örökítik... Pávlicz Adrienn Krusovszky Dénessel / Fotó: Györkös

Évek óta várta már Ajka Krusovszky Dénest, aki ugyan nem szereti magát kategorizálni, de ezt mi most mégis megtesszük. Író, költő, műfordító, a Magyar Narancs munkatársa és a Versum világirodalmi portál szerkesztője, aki január 12-én volt vendége az Ajkai Városi Könyvtárnak. A művelődési központ kiállítótermében a beszélgetőpartnere nem volt más, mint az ajkai származású Pávlicz Adrienn (interperszonális kommunikációs szakember, tanár és irodalomterapeuta), aki azt is elárulta, hogy egy írók által gyakorta használt helyszínen, nevezetesen a magyar tenger hullámai között szólította le a József Attila - díjas költőt. Nem könnyű ugyanis megtalálni az elfoglalt irodalmárt, de mint tudjuk: minden lehetséges, ami pedig lehetetlen, az egy kicsit tovább tart.

A találkozóra nagy volt az érdeklődés, magyar tanárok és diákok is kíváncsiak voltak rá. Sok hasznos információval, praktikus tanáccsal térhettek haza a középiskolások. Érdekes és egyben humoros diskurzusnak lehettek tanúi a megjelentek, emellett megerősítésként is szolgált a már gyakorló szakmabeliek számára.

Krusovszky Dénes munkássága meghatározó a kortárs irodalomban, aki elsősorban a felnőtté válásra, az útkeresésre helyezi a hangsúlyt írásaiban. Az „Akik már nem leszünk sosem” című első regénye 2019-ben megkapta a Libri irodalmi közönségdíjat, több mint 21.000 szavazat alapján.

Az író igazán jó beszélgetőpartnernek bizonyult, ugyanis Pávlicz Adrienn kérdéseire kimerítő válaszokat adott.

Az irodalom és az írás iránti szenvedélye kamasz korában kezdődött, ekkor jött rá, hogy nem is a történelem érdekli igazán, sokkal inkább a történetek. Bulgakov (1891-1940), Garcia Márquez (1927-2014) regényei álltak közel a lelkivilágához és Radnóti Miklós (1909-1944) versei. A költészettel kapcsolatos első lépései 14-15 éves korában indultak. A sárvári Diákírók és Diákköltők Országos Találkozóin nem csak hasonló érdeklődésű kortársaival ismerkedett meg, hanem költőkkel is. Kemény István (1961) József Attila - díjas költő nevét emelte ki, aki különösen nagy hatással volt rá. Így el is dőlt, hogy merre vezet az útja.

Az ELTE magyar szakán kezdte meg egyetemi tanulmányait, ami szerinte nagy magabiztosságot ad irodalmi tájékozódása szempontjából. Később az összehasonlító irodalomtudomány szakot is elvégezte, ami nem irodalomtörténeti, inkább elméleti képzést nyújtott, majd az esztétikára esett a választása. Mosolyogva emlegette az úgynevezett szakszemináriumokat, szívesen emlékezett vissza Spiró György (1946) Kossuth- és József Attila - díjas író, novellaírás óráira.

Érdeklődése a szépirodalmi szövegek írása felé fordult. (A szövegeket értelmezni is szereti, ezért ír kritikákat.) Ellenben a leíró nyelvészet nagyon nem tartozott a kedvencei közé (magyar szakosok, ugye megértitek?). A manapság egyre népszerűbb kreatív írás is szóba jött a beszélgetés alatt.

Elárulta azt is, hogy bár a családja a természettudományokban otthonosan mozog, rá ez sosem volt jellemző. Igaz ugyan, hogy a biológia-kémia szak sokban különbözik a bölcsésztől, de szerinte „a kutatók is simán elmehetnének költőnek, mert ők is fanatikusok, csak a fehér köpeny a különbség”.

A humor átszőtte az egész beszélgetést, miközben érdekes információkkal lett gazdagabb a hallgatóság. A sorokban egy pisszenés sem hallatszott, mindenki az elhangzottakra koncentrált, nyilván senki sem akart lemaradni egyetlen gondolatról sem.

Beszélt még a kamaszkori romantikus víziókról, amiket viszonylag gyorsan elengedett. Rengeteg energiát kell fektetni az irodalomba, az olvasásba, ha valaki költőként, íróként szeretne jelen lenni. A megélhetési lehetőségekkel kapcsolatban elmondta, hogy bölcsész végzettséggel könyvkiadókban dolgoznak sokan szerkesztőként, vagy elhelyezkednek a reklámszakmában, mások szövegíróként tevékenykednek. Az újságírás is nagyon izgalmas pálya. A nyomtatott sajtó helyét lassan átveszi az online - ott még kialakulatlan, hogy milyen műfajok működnek jól. A fordítás kicsit magányosabb tevékenység.

Verseskönyvei, majd novelláskötete is megjelent. Nem titok, hogy három gyermek édesapja. Éppen regényt szeretett volna írni, amikor közbejött a covid, így gyerek verseskötet lett belőle. Hiszen, ahogy szakmai berkekben szokás mondani: „A költészethez ihlet kell, a prózához meg fenék” – ekkor nagyobb lélegzetű műre nem jutott ideje.

Évekig tartott, míg elkészült első regénye. Ebben kísérletet tett arra, lehet-e rekonstruálni a múltat szépirodalmi eszközökkel. Alapos kutatómunkát végzett. Mint mondta, egy olyan könyvet szeretett volna írni, ami a jelenről szól és onnan nézve próbálja megvizsgálni a múltbéli dolgok hatásait. Kortárs közegbe helyezte a generációs regényt, melyben az eseménysor valóságos, de az elbeszélői fiktív karakterek. Néhány oldalt fel is olvasott regénye egyik fejezetéből.

Végül még egy érdekesség az 1982-ben született irodalmárról. B. Kiss Dénes néven született Debrecenben. Édesanyját hívják Krusovszkynak. No, de nem édesapjával szembeni lázadásból publikált ezen a néven, amit aztán később hivatalosan is felvett. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy tanácsolták neki a névváltoztatást szakmai körökben, másrészt mindig nagyon közel érezte magához az anyai felmenőit, rokonait.

Akinek a fent leírtak felkeltették érdeklődését és a könyvein keresztül szívesen felvenné a kapcsolatot a sokoldalú alkotóval, köteteit megtalálja az Ajkai Városi Könyvtárban.