Szó-labor


Pál utcai fiúk, télen-nyáron, minden korosztálynak

2023. július 18. - Rücker Évi

A Pál utcai fiúkat akárhányszor nézi is meg az ember, mindig valami újat, valami mást tud belőle kiemelni, mást érez hangsúlyosnak. A Pannon Várszínház 2017-ben mutatta be először zenés játékát, amit legutóbb július 14-én volt szerencsénk látni a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár…

Tovább

Zenés esték dallamról dallamra

Évekkel ezelőtt nem gondoltuk, hogy lesz olyan korszak az életünkben, amikor ismételgetni kell, hogy „Milyen szép a világ”. Nem egyszer, nem kétszer kell felhívni a figyelmet a Jó reggelt Vietnám című film klasszikussá vált dalára, annak szövegére. A háborúk, a járványok, a politikai csatározások…

Tovább

Közeljövő terve: Digitalizált formában is olvasható legyen az Ajkai Századok

A változó világ kihívásainak minden tekintetben eleget kell tenni, így az írott papíralapú folyóiratok terjesztésén túl digitális felületeken is el kell juttatni az olvasóhoz. Így vagyunk az Ajkai Századok helytörténeti folyóírat tekintetében is.. A  kiadó, a Nagy László Városi Művelődési Központ…

Tovább

A régi óvodára emlékezünk, az új pedig elkészült Tósokberénden

Egy kis tósokberéndi óvodatörténet... 1952 szeptemberében az egyesült két község (Tósok és Tósokberénd) tanácsa megnyitotta a falu állandó óvodáját a volt református iskola épületében, előbb 30-40 gyerekkel, egy óvónővel, majd 60 gyerekkel, két óvónővel, két dajkával és egy konyhai dolgozóval. A…

Tovább

Örömtánc jellemezte az Ajkai Aerobik Sportegyesület évadzáró gálaműsorát

A Nagy László Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében június 20-án mutatta be az idén tizennégy éves egyesület az elmúlt év munkáját. Gyerekkorban, ha valakivel megszerettetik a mozgást, nagyobb eséllyel fog felnőttként is sportolni. Ennek az ellenkezője is igaz, vagyis, ha nincsenek…

Tovább

Megjelent az Ajkai Századok legújabb száma

A Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár kiállítóterme adott otthont a legfrissebb ajkai helytörténeti folyóirat bemutatójának. A tavaly év végére elkészült kiadvány financiális okok miatt csupán ez év közepére jelenhetett meg. Az eseményen sok teendője mellett részt vett Márkusné Vörös…

Tovább

„Kinőtt a szárnyunk, most merre szálljunk?” – elballagtak az általános iskolások

Az Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola ballagásán jártunk, ahol három végzős osztály intett búcsút a tanév utolsó napján az általános iskolai éveknek. Az ünnepséget a Kossuth parkban tartották, június 16-án. Illés Barnabás tanuló vehette át az iskola legnagyobb elismerését, az…

Tovább

Katolikus iskola: GÁLA 2023

A tósokberéndi Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola június 15-én rendezte meg a hagyományos évzáró gáláját a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében, mint minden évben most is telt ház előtt. Gitárosok és az énekkar kiegészülve néhány pedagógussal /Fotó:…

Tovább

Együtt játszottak bábszínházat a Pegazussal a gyerekek

Az évad utolsó bérletes bábszínházi előadását láthatták az ajkai művelődési központ színháztermében az óvodások és a kisiskolások „A mindentlátó királylány” címmel. A magyar népmese feldolgozást június 14-én mutatta be Rózsás Anna és Végh Zsolt, a Pegazus Színház társulatának két színésze. No…

Tovább

A katolikus iskola, ahol mindig történik valami

A tósokberéndiek megtapasztalták, hogy mekkora küzdelmet kell megvívni azért, hogy életben maradhasson a nagy múltú iskolájuk. Amikor pedig letisztultak a tulajdonviszonyok, akkor lehetett egy nagyot álmodni az intézményvezető Rieder Andrásnak és kollektívájának. Játszótér az iskolában / Fotó:…

Tovább
süti beállítások módosítása